• “Az összevisszaságban találd meg az egyszerűséget, a hangzavarban a harmóniát. A nehézségek közt mindig ott van a lehetőség.”

    Albert Einstein

Szakmai életút

Krízis-tanácsadó szakpszichológusként egyrészt fogyatékossággal élő fiataloknak és szüleiknek nyújtottam életvezetési tanácsadást, másrészt mentálhigiénés tréningek kidolgozásában és megvalósításban vettem részt, amelyek célja az önismeret elmélyítése, a kommunikáció fejlesztése, a stressz-, és konfliktuskezelés volt.

2015 óta, jelenleg is az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnáziumban dolgozom részmunkaidőben. Itt a diákoknak és szülőknek, illetve a pedagógusoknak nyújtok életvezetési tanácsadást.

2017 óta mindfulness (tudatos jelenlét) gyakorlatokra épülő önismereti, szorongásoldó tréningeket tartok diákoknak egyéni és csoportos formában.

Gyermekkorom óta mozgáskorlátozott vagyok (kerekesszékkel közlekedem), így személyes tapasztalatokból merítve elhivatottságot érzek, hogy elősegítsem a társadalmi befogadás megvalósítását érzékenyítő, szemléletformáló tréningek által is. Számos ilyen témájú tréninget tartottam és tartok például segítő szakterületen dolgozó szakembereknek, önkormányzati és ügyfélszolgálatokon dolgozóknak, pedagógusoknak, valamint diákoknak.

A NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesület jóvoltából 2016 óta van egy mozgássérült segítőkutyám, akivel 2018-ban levizsgáztam terápiáskutya felvezetőként. Azóta a szakmai munkámat is segíti mind a pszichológusi, mind a szemléletformáló foglalkozásokon. Írtak a közös munkánkról az NLC-n 2019. november 25-én. A cikk itt olvasható.

VÉGZETTSÉG:

Tanácsadó szakpszichológus és pszichológia szakos tanár

2008-2010: ELTE PPK, tanácsadó szakpszichológus képzés – krízis specializáció

2000–2007: ELTE PPK

  • pszichológia szak (személyiségpszichológia és iskolapszichológia szakirány)
  • pszichológia szakos tanárképzés (gyakorlat: ELTE TÓK)

EGYÉB KÉPZÉSEK:

2018–jelenleg is: Mindfulness Based Cognitiv Therapy (MBCT, Mindfulness Alapú Kognitív Terápia) az Oxford Mindfulness Center szervezésében, oktatók: Melanie Fennel, Antonia Sumbundu

2017. október 19-22.: Mindfulness az iskolában, .b (“dot be”) nevű mindfulness projekt és tematika megismerése, a MindWell Education szervezésében, oktatók: Amy Burke, Kevin Hawkins

2016-2017: Terápiás kutya felvezető kiképzés, saját kutya (törpe uszkár) kiképzése terápiás kutyának, NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesület

2004–2008: Módszer specifikus képzés – komplex művészeti terápiás képzés sajátélménnyel: a képzőművészet, a zene, és a szépirodalom/népmese eszközeinek, valamint a relaxáció technikájának alkalmazásával (275 óra, a Lelki Egészségvédő Alapítványnál).

2007: Fiatalok Eredményességi Tréningje – Magyar Gordon Iskola Egyesület (32 óra)

2004–2005: Projektív rajzvizsgálat képzés – 2 kurzus: alapismeretek, speciális rajzvizsgálati eszközök (40 óra, Dr. Vass Zoltán vezetésével).

MUNKAHELYEK:

2015-jelenleg is: Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium, iskolapszichológus

2006-2015: Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, Budapest, pszichológus és ifjúsági koordinátor

SZAKMAI TAPASZTALATOK:

2018-tól folyamatosan: Mindfulness (tudatos jelenlét) tréningek tartása 10-18 éves diákok számára.

2018-tól folyamatosan: Kutyaterápiás foglalkozások tartása saját terápiás kutyával.

2017.: Hitelességgel a hitelességért – érzékenyítő tréning önkormányzati dolgozók számára, Pilisszentlászló

2016.: Hitelességgel a hitelességért – érzékenyítő tréning önkormányzati dolgozók számára, Szentendre

2011-től folyamatosan: Egyéni pszichológiai tanácsadás

2010-től folyamatosan: Érzékenyítő tréningek (fogyatékossággal élők témában) anyagának kidolgozása és megtartása gyermekeknek, felnőtteknek.

2008-2018: Mentálhigiénés tréningek kidolgozása és megtartása (önismeret, stresszkezelés, konfliktuskezelés) fogyatékossággal élő gyermeket nevelő szülők számára; illetve a projekt megvalósítását segítő pályázatok megírása több civil szervezetnél.

2010-2015: Sorstársi tanácsadókat képző tréning anyagának kidolgozásában és a tréning megtartásában való közreműködés.

2008-2015: Ifjúsági csoportvezetők képzése, továbbképzése (kommunikáció-fejlesztés, konfliktuskezelési technikák, rendezvényszervezési ismeretek).

2011: Arany János Kollégiumi Program keretében csapatépítő tréning hátrányos helyzetű fiataloknak.

SZAKMAI ELŐADÁSOK – PUBLIKÁCIÓK:

  • Vid Natasa (2019): Az érem másik oldala: a szülőkben zajló lelki folyamatok, in Ismerj fel! A korai felismerés és fejlesztés lehetőségei I. – szerk.: Bősenbacher Tímea, Szőke Melinda – ÉpKézLáb Közhasznú Alapítvány a komplex fejlesztő terápiákért, Budapest, 2019, pp.:38-46.
  • Vid Natasa (2017): A tudatos jelenlét. http://epkezlab.hu/a-tudatos-jelenlet/
  • Vid Natasa (2017): A fogyatékossággal élő emberek szülei; in Ne parázz!!! Információk az egyenlő esélyű hozzáférésről – szerk: Vid Gábor – Camelot Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesülete, Győr, 2017, pp.: 24-26.
  • Vid Natasa, Kiss Csilla (2016): Fogyatékossággal élő gyermeket nevelő szülőknek. Az önismerettől a sorstársi segítésig, in: Fészekhagyó program. Kézikönyv értelmileg akadályozott fiatalok önállóbb életvitelének támogatására – szerk.: Gimes Dóra, Scholtz Krisztina, Zimányi Zsófia – Magyar Williams Szindróma Társaság, Budapest, 2016, pp.: 141-145.
  • Uszanov N., Vass Z. (2006) Kreativitás az állatrajzokban, MPT, Budapest
    2006. február 1-4.: Magyar Pszichiátriai Társaság VI. Nemzeti Kongresszusán tartott előadás – publikáció

WORKSHOPOK:

  • Vid Natasa (2019) Mindfulness kóstoló, Budapest, 2019. november 23.
  • Vid Natasa (2019) Stresszkezelő technikák, in Ismerj fel! workshop, ÉpKézLáb Közhasznú Alapítvány a komplex fejlesztő terápiákért, Budapest, 2019. április 13.
  • Vid Natasa (2018) Szülő és szakember közötti kommunikáció és együttműködés, in: Szülők napja workshop, ÉpKézLáb Közhasznú Alapítvány a komplex fejlesztő terápiákért, Budapest, 2018. június 2.
  • Vid Natasa (2016) Szemléletformálás segítőkutyával, in: MÁSkÉPek érzékenyítő nap, iskolai rendezvény – Szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola, 2016. szeptember 29.
  • Vid Natasa (2014) Érzékenyítő workshop, in: SzocPed Café – Apor Vilmos Katolikus Főiskola, Vác, 2014. november 13.
  • Vid Natasa (2014) Lépj közelebb! Szülősegítő tréning pszichológus szemmel, in: Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. SZUMMA I. Pályázók találkozója SZÜLŐ 2013 című rendezvény, 2014. április 15.

Comments are closed.